Iskolánk diákönkormányzatának képviselői 2013.március 12.-én Debrecenben Megyei Diákfórumon vettek részt,abból az alkalomból ,hogy 10 éves a HABIDISZ a Hajdú-Bihar Megyei Diákszövetség. A rendezvény a Megyeházán volt megtartva ,az Árpád teremben ,ahol a megyei közgyűlést tartják. Előadásokat hallgattunk a diákok jogairól ,a középiskolások önkéntes munka lehetőségeiről,illetve a művészetek terén tehetséges gyerekek számára biztosított pályázatokról,az iskolai vitaklub szervezésének lehetőségeiről,a nemzetközi önkéntes diákmunka lehetőség. A program végén a HABIDISZ szülinapi tortáját közösen elfogyasztottuk, és élményekkel gazdagodva tértünk haza.
Március 19-én kedden programokkal várjuk mind a szülőket mind a gyerekeket.
Délelőtt bemutató óra lesz a leendő elsős tanárokkal.
Délután sulikóstoló lesz, és míg a gyerekek játszanak, addig a szülők beszélgethetnek Baloghné Berényi Rita pszichológussal az iskolakezdés nehézségeiről.
Az időpontok a plakátokon láthatók.
JÖJJENEK EL SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!
Kedves Szülők!
Baloghné Berényi Rita pszichológussal a beszélgetés betegség miatt új időpontban lesz megtartva 2013. március 26-án kedden.
A bemutató óra és a a Sulikóstoló az eredeti kiírás szerint, március 19-én lesz megtartva.
2013. április 8.-9. (hétfő, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig BEIRATKOZÁS LESZ első osztályba
Tisztelt Szülők!
Az elsősök beíratására szíveskedjenek magukkal hozni:
- A gyermek születési anyakönyvi kivonatát
- A gyermek lakcímkártyáját
(lehetőleg fénymásolat)
- Az óvodai szakvéleményt
- A gyermekorvosi véleményt
- Az esetleges - Nevelési Tanácsadóból vagy Szakértői Bizottságtól származó – szakértői véleményt
Hajdúszoboszló, 2013.03.08.
Szabó Gyuláné
mb.igazgató
2013.
A Pávai Vajna Általános Iskola körzetébe tartozó települések, utcák és terek nevét az alábbiakban közöljük:
Település: HAJDÚSZOBOSZLÓ
PÁVAI VAJNA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA (Hajdúszoboszló, Hőforrás utca 143.)
Ádám u. (Attila u-tól), Alkotás u., Árpád , Attila u., Baross u. , Bartók B. u., Bercsényi u. (Szováti u-tól), Bor J. u., Csontos u., Déli sor, Déryné u., Dobó I. u., Földvár u. , Gárdonyi Géza u., Gázláng u. (páratlan oldal a Bartók B. u-ig), Gorkij u., Haladás u. , Határ u. , Hőforrás u. (Gorkij u-tól), Kádár u. (Szováti u-tól), Keleti u., Keleti zug, Kender u., Kinizsi u., Kossuth u. (Baross u. 59-62-től), Kötelesi u., Lehel u., Március 15. u., Mikszáth K. u., Petőfi u. (Szováti u -tól), Rácz F. u., Rákóczi u. (Szováti u –tól), Síp zug, Sóvágó zug, Szabadság u., Szedres u., Szél zug, Szováti u., Törő zug, Túri u. (Szováti u –tól), Vásártér sor, Veres Pálné u., Wesselényi (a Kinizsi ill. a Keleti u-tól)
Színvonalas műsorral készültek a 4. osztályos tanulóink és az énekkar. Köszönjük nekik és a felkészítő tanároknak Kollátné Ulcizki Ildikó, Kovács Edit és Somogyiné Barta Mária tanárnőknek.
Idén is lelkes izgalommal készülődtünk a 2013. márciusában lezajlott Pávai Hétre, melyre a névadónkra Pávai Vajna Ferencre emlékeztünk. Sokféle programot szerveztünk. A gyerekek a legjobban a versenyekre vártak. Alsóban komplex verseny volt, amelyben helyett kapott a matematika, magyar és a környezetismeret. 3-8. osztályban volt angol és német nyelvi verseny is. Felsőben volt külön matematika, magyar, természetismeret valamint az osztályok közötti verseny volt, ahol számot adhattak mit tudnak Pávairól. Ezenkívül volt próza és versíró, és rajzpályázat is.
Ezen a héten a megemlékezés koszorúját is elhelyezték az iskola néhány diákja, Kovács Edit tanárnővel.