Iskolánk a PontVelem.hu használtelem-gyűjtő program résztvevőjeként várja segítségüket az elhasznált elemek gyűjtésében. (Ceruzaelemet, babyelemet, góliátelemet, laposelemet, gombelemet, telefonakkumulátort gyűjtünk). A gyerekek 1 kg összegyűjtött elem után egy kupont kapnak, mely segítségével pontokat gyűjtenek maguknak, osztályuknak, iskolájuknak, amit beválthatnak értékes ajándékokra. A beváltás az iskolában történik. A gyerekek részletekben is gyűjthetik az elemeket, ( nem szükséges egyszerre 1 kg-ot) az osztályokban elhelyezett gyűjtődobozokban, s a gyűjtőnapokon adhatják le a 16. teremben. További lehetőségekről, a programról részletesen a www.pontvelem.hu oldalon tájékozódhatnak.
Az iskola tanulói és alkalmazottai október 17-e és 26-a közötti időszakban Témahét keretében idézték fel a gyógyvíz feltörésének pillanatait.
A rendezvénysorozat „Csodaforrás” címmel rajzverseny meghirdetésével kezdődött. A beérkezett értékes pályamunkákból kiállítást szerveztek. A legjobb alkotások készítői értékes jutalomban részesültek.
Ezen a héten került megrendezésre a Városi olvasási verseny.
Majd az első osztályos tanító nénik és a gyerekek bemutató foglalkozás keretében mutatták be „tudományukat” az óvónéniknek. A nevelőtestület tagjai pedig, „Az alapkészségek fejlesztésének technikái” címmel tréningen gyarapították ismereteiket.
A hét kiemelkedő eseménye volt az ELSŐSÖK AVATÁSA. Az ünnepségen az elsős kisdiákok fogadalmat tettek, miszerint képességeiknek megfelelően tanulnak és öregbítik az intézmény hírnevét. Majd büszkén kötötték nyakukba az iskola jelképét, a bordó sálat és nyakkendőt.
A Témahét zárásaként a diákok képviselői és a nevelők az I.sz. mélyfúrás emlékoszlopánál helyezték el az emlékezés virágait.
A Lilla téri Általános Iskolában megrendezett megyei népdaléneklési versenyen a harmadik helyezést ért el Fazekas Dóra 4.a osztályos tanuló. A versenyen Kurucz Henrietta tanuló is szépen teljesített.
Felkészítő tanára: Kovács Edit tanárnő.
Ezzel Nánási Kitti, Szoboszlai Károly után ismét van Pávais a megye legjobb népdalénekesei között!!!!
Az október 23-ai ünnepséget a nyolcadikosok és a hatodikos tanulók adták. A műsort Vargáné Kondacs Éva és Kovács Edit tanárnő tanította be. Köszönjük a szép műsort!
A diákönkormányzat képviselői Kovács Edit tanárnő vezetésével koszorúzáson vettek részt, a gyógyvíz feltörésére emlékeztető kútnál. A tanulók versekkel, dalokkal, furulya muzsikával emlékeztek a gyógyvíz feltárásának helyéről, majd koszorút helyeztek el.